Gyalogló Chat Történelem Szoba

IV. Béla uralkodása és a tatárjárás

 

 

 

 

Felhasznált irodalom

Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Osiris Kiadó, Bp., 2003.

IV. Béla első évei:

 

IV. Bélát 1235.10.14-én koronázták királlyá. Nyomban hozzálátott, hogy leszámoljon apja híveivel. Állítólag összeesküvés nyomára bukkant, az előkelők maguk között akarták felosztani az országot. Miután tervük kudarcot vallott, Babenberg Frigyesnél érdeklődtek, hogy miként tudnák a koronát II. Frigyesnek felajánlani. Ez a szándék csak növelte Béla haragját. Ampod fia Dénest megvakíttatta, Kán nembeli Gyulát börtönbe vetette. András több híve elmenekült Béla bosszúja elől. A hűtlenséggel vádolt főemberek birtokait Béla elkobozta. Bevezette az írásbeli kérvényezést. Udvarának gerincét azok alkották, akik az elmúlt években már bizonyították hűségüket iránta.
Velük vágott neki Béla az 1231-ben kényszerűen abbahagyott birtokrestaurációs politikának. Továbbra is a III. Béla kori helyzet visszaállítása volt a cél. A visszavételek sikerét biztosította, hogy Béla csak nagyon visszafogottan adományozott új birtokokat. A sikereken túl Bélának tekintettel kellett lennie a politikai hangulatra is, ezért 1239-ben felhagyott a birtokvisszavételi politikával.
Ennek lezárulása után kezdett hozzá Béla a várelemek és az udvarnokok helyzetének rendezéséhez. Fő célkitűzése a kötelezettségek tisztázása, a szolgáltatások megállapítása volt.
 

 

A keleti magyarok, a tatár veszély:

 

1235-ben a keleti magyarok felkeresésére útnak indult 4 domonkos barát közül egyedül Julianus ért célba, sikerült a Volga vidékén megtalálnia a magyar nép keleti rokonait. Julianus volt az első magyar, aki megbízható híreket hozott a tatárokról. A tatárok magyarul is beszélő követétől értesült Julianus arról, hogy a tatárok nyugati hadjáratra készülnek. Julianus hazatérése után Bélát és a pápát is tájékoztatta erről. 1237 első hónapjaiban újabb 4 magyar domonkos szerzetes indult útnak a keleti magyarok országába, Magna Hungariába. Közben 1236 tavaszán elkezdődött Batu kán vezetésével a nagyszabású európai hadjárat. A 4 barát eredeti szándékát megakadályozta a tatár támadás. A Rómából visszatérő Julianus 3 társával keletre indult, Szuzdalig jutottak. Batu kánnak Bélához intézett leveléből megtudhatták, hogy Magyarország is szerepelt a tatárok hódító terveiben, s Batu Béla önkéntes behódolását várta. A domonkosok sietve visszafordultak, s hírét hozták a várható inváziónak.
Béla azonban egyelőre nem vett tudomást a közeledő veszedelemről. A pápa és a császár viszályába közveltenül nem kapcsolódott be, de szóban II. Frigyes oldalán kötelezte el magát. 1237-38-ban Magyarország érdeklődése megnőtt a Balkán ügyei iránt. Kálmán herceg 1237-ben hadjáratot vezetett Boszniába. Boszniát és Hulmot elfoglalta.
Közben mind több jel utalt a tatárok közeledésére. A tatárokkal szemben csatát vesztett Köten kun fejedelem 1239-ben bebocsátást kért Magyarországra, s annak fejében, ha Béla megőrizné népe szabadságát, a katolikus vallás felvételét és a magyar királlyal való együttműködést ígérte. A kunokban fegyveresei gyarapodását, belső bázisának kiszélesedését látta Béla, így örömmel tett eleget Köten kérésének, s befogadta a kunokat. Ez kiélezte az ellentéteket a király és az előkelők között. A kunok temérdek állataikkal nagy kárt tettek a vetésekben, szőlőkben, szabados viselkedésük országszerte megbotránkozást keltett. Béla elhatározta: széttelepíti a kunokat az országban, hogy kis egységekben ne okozhassanak károkat. A bárók azzal vádolták Bélát, hogy kedvez a kunoknak. 1240.12.06-án a tatárok elfoglalták Kijevet, s néhány héttel később arról érkeztek hírek, hogy „a tatárok Magyarországnak Oroszországgal határos vidékeit elpusztították”.
Amikor a legnagyobb szükség lett volna az erők összefogására, „Magyarország a király iránt ily rosszindulattal viseltetett”, írta Rogerius. Az előkelők egy része mesének minősítette a tatárok közeledéséről szóló híreket. Mások egyházi fondorlatnak tekintették. Ismét mások arra gyanakodtak: a kunok azért jöttek Magyarországra, hogy kikémlelve az itteni viszonyokat, az ország ellen támadjanak. Béla csak Kijev elestének hírére kezdett erődítési munkálatokba a keleti végeken. Személyesen intézkedett az utak elzárásáról. Hadkészültséget rendelt el a nemesek, a királyi szerviensek, a várjobbáhgyok és a várnépek számára. A magyar sereg azonban kevésnek bizonyult a tatár betörés megakadályozására.
 

 

Vereckétől Muhiig:

 

A Vereckei hágó védelmére küldött Tomaj nembeli Dénes nádor 1241.03.12-én csatába bocsátkozott a tatárokkal, de vereséget szenvedett. Megnyílt az út a tatárok előtt a Kárpát medence belsejébe. Béla 1241.03.15-én értesült a vereségről, azonnal Pestre sietett, ahol a magyar hadak gyülekezőhelye volt. A tatárok 03.17-én elfoglalták és kirabolták Vácot, majd megsemmisítették Ugrin kalocsai érsek seregét. Csekély kíséretével megjelent a magyarok pesti táborában Frigyes osztrák herceg, aki harcba kezdett a Pest körül portyázó tatárokkal. A gyors tatár sikerek azt a gyanút táplálták, hogy a kunok összejátszanak a tatárokkal. Béla nem tudta megvédeni őket, az ellenük fordult magyar és német tömeg megölte Kötenéket. A kunok kiváltak a magyar katonai táborból, dél felé vonulva dúlták Magyarország földjét. A Szerémségen át kivonultak az országból. Ezzel egy időben Frigyes is elhagyta a pesti tábort. Világossá vált: Bélának önerejére támaszkodva kell megvívnia a tatárokkal.
Lassan kelet felé indult a magyar sereg. Közben a tatárok Egert is elfoglalták és feldúlták.
 

 

A muhi csata:

 

A tatár elősereg a Sajó mögé húzódott vissza, a magyar had pedig a Sajó jobb partját foglalta el. Szerencsétlen volt a magyar tábor elhelyezkedése: a magyarok sík terepen voltak, a tatárok pedig kisebb magaslatról szemmel tarthatták őket.
1241.04.10-ről 11-re virradó éjszaka Sibán előőrse megkezdte az átkelést a folyó jobb partjára, de Kálmán szlavón herceg és Ugrin megakadályozta partraszállásukat. Miután a magyarok nagy része ezzel megnyertnek tekintette az ütközetet, és éjszakai nyugovóra tért, a tatár fősereg két oldalról megkezdte a Sajó nyugati partjának elözönlését. Ugrinék nem tudták megakadályozni az átkelést. A kora reggeli órákra a tatárok gyűrűje bezárult a magyarok körül, s a tatárok elkezdték a magyar tábor nyilazását. Igazi csatáról szó sem lehetett, a magyarok legfeljebb menekülésre gondolhattak, de csak egymás eltiprása árán vergődhettek ki a táborból, ahol viszont vártak rájuk a tatárok. Bélát sikerült kimenekíteni a gyűrűből, Észak Magyarországon át Pozsonyba ment. Déli irányba tört ki a sebesült Kálmán herceg, aki Pesten át a somogyi Segesdre érkezett. Életét vesztette viszont Mátyás esztergomi, Ugrin kalocsai érsek, a győri püspök, Tomaj nembeli Dénes nádor, az országbíró, továbbá számos más egyházi és világi előkelő. Muhi település környékén a tatárok borzalmas vérfürdőt rendeztek.
A Szent Istváni magyar állam fennállásának legsúlyosabb vereségét szenvedte el Muhinál, kénytelen volt eltűrni, hogy az ellenséges haderő az ország csaknem egész területét birtokába vegye. A kudarban Magyarország politikai és társadalmi válsághelyzete is tükröződött. A tatár támadás olyan időpontban érte az országot, amikor a királyi várispánsági szervezet már felbomlóban volt, viszont a kialakulóban levő magánhadseregek még nem bizonyultak kellően erősnek. Az az ellentét, amely a királyi birtokok visszavételét szorgalmazó Béla, illetve a királyi birtokok mind nagyobb részét megszerezni akaró urak között feszült, abban csapódott le 1241-ben, hogy számos előkelő egyenesen Béla vereségét óhajtotta.
 

 

A tatár előrenyomulás és kivonulás:

 

Muhi után megnyílt az út Pest felé, amit 3 napi ostrom után elfoglaltak. Béla közben Pozsonyból Frigyes osztrák herceg hívására Hainburgba ment, de Frigyes megzsarolta. Az 1235-ös békéért fizetett pénz fejében elvette értékeit, és ráadásul még 3 nyugat magyarországi vármegyére is rátette a kezét. Béla innen Segesdet ejtette útba, majd feleségével és súlyosan sebesült öccsével továbbindult Zágrábba. Kálmán hamarosan belehalt sérüléseibe. Közben a tatár sereg bal-és jobbszárnya is behatolt Magyarországra. A balszárny Kádán vezetésével 1241.03.31-én kezdett hozzá Erdély elfoglalásához. Meghódították Radnát, Besztercét, Kolozsvárt, Váradot. A déli szárny másik ága a Barcaságban legyőzte Pósa erdélyi vajda seregét, megvívta Küküllővárt, Gyulafehérvárt, Szebent és Csanádot. A tatár jobbszárny a lengyel és morvaországi portyázások után Kelet Ausztriára támadt. Frigyes herceg és szövetségesei azonban kiszorították őket. Frigyes magyarországi katonai akcióba kezdett, seregei egészen Győrig hatoltak, amelyet el is foglaltak. Magyarok verték ki őket a nyugati végekről. A Felvidéken számos vár nem jutott a tatárok kezére.
Béla Zágrábból kétségbeesetten kért segítséget az európai hatalmaktól Magyarország megsegítésére. Levelet és követet küldött IX. Gergely pápához, IX. Lajos francia királyhoz. Végső elkeseredésében Magyarországot hűbérként ajánlotta fel II. Frigyesnek, ha segítséget kap tőle, fiát, Konrádot úgy akarta érdekeltté tenni a segítségnyújtásban, hogy a Németország megtámadására vonatkozó tatár terveket a tudomására hozza. Európa azonban nem mozdult.
Közben a tatárok az elfoglalt országrészekben berendezkedtek. A falvak élére előljáróik kerültek, akik behajtották az adókat és ítélkeztek. A lábon álló gabonát betakarították. Mivel egyelőre csak a Dunántúl, valamint a Drávától a tengerig húzódó Szlavónia sem jutott tatár kézre, joggal írhatta egy német évkönyv, hogy Magyarországot 1241-ben 350 évi fennállás után megsemmisítették.
1242 január közepén kelhettek át a befagyott Dunán a tatárok. Előbb Budát égették fel, majd Esztergomot foglalták el, de az esztergomi várat a Nagymartoni családból való Simon vezette számszeríjászok sikerrel védték meg. Székesfehérvárnak csak a külvárosait dúlták fel. A pannonhalmi apát vezetésével szintén eredménnyel állta az ostromot a megerősített apátság. Miután a tatárok átkeltek a Dunán, megkísérelték, hogy elfogják Bélát. Kádán eredt a nyomába, aki Csázmáról előbb Spalatóba húzódott vissza, majd Trauba ment. Kádán eddig követte a királyt, de nem kezdtek hozzá az ostromhoz. Váratlanul, de tervszerűen és összehangoltan kivonultak Magyarországról. A gyors távozás oka nemcsak abban keresendő, hogy 1241 végén Belső Ázsiában meghalt Ödögej nagykán. Valószínű, hogy sajátos hadviselésük szerint jártak el, vagy a meghódításra kiszemelt országot nem mindjárt az első támadás során foglalták el. Az első támadással felderítették a terepet, megfélemlítették a népességet, s egy második katonai akció eredményeképpen kebelezték be a megtört országot. Ez a második támadás ugyan nem következett be, de érthető, ha IV. Béla uralkodásának további évtizedeire rányomta bélyegét egy újabb tatár támadástól való félelem, illetve a hatékony felkészülés a tatárok elleni védelemre.
 

 

IV. Béla reformjainak szükségessége:

 

Az, hogy Béla nem tudta megvédeni az országot, korábbi politikája felülvizsgálatára késztette. 1242-ben Batu serege legyőzte csernyigovi Mihály kijevi nagyfejedelem fiának, Rosztyiszlávnak a hadát, aki Bélához menekült, és Magyarországon maradt, feleségül vette Béla Anna nevű lányát, és fontos szerepet játszott a következő két évtized magyar történetében. Béla közvetlen a tatárjárás utáni években gyermekei házasságát is a tatárokkal szembeni védelem ügyének rendelte alá. Egy másik leányát szintén orosz herceghez, harmadikat lengyel herceghez adta nőül, hogy „tőlük s más keleti barátainktól megtudhassuk a tatárok gondosan titkolt terveit”.
1241-42-ben kiderült, hogy az ország hadereje képtelen érdemi védelmet nyújtani lakosai számára. A kudarc a hadászati reformokat önmagában indokolta. Béla tisztában volt azzal, hogy teljesen új társadalompolitikára van szüksége. A fiaskót nem kis mértékben a királytól elforduló erők rovására lehet írni, akiket Béla tatárjárás előtti politikája szembeállított vele. Most aligha lehetett fontosabb feladata, mint őket megnyerni. Mindezek véghezviteléhez Bélának az 1241 előtti politikájával ellentétes kurzust kellett megvalósítania. Ő maga nevezte ezt a politikát az ország megújításának (renovatio regni).
 

 

Az újjáépítés:

 

A magyar történeti köztudat IV. Bélát második honalapítónak tekinti. Ez a vélekedés azon a feltevésen alapult, hogy a tatárjárás elképesztő méretű pusztításokat hozott. Béla 1247-48. évi levelében ezt írta a pápának: „Magyarországot a tatárok pestise nagyobb részében pusztasággá változtatta”. Egy feltevés szerint az ország embervesztesége 50%-osra tehető. Falvak sokasága tűnt el a föld színéről, érzékeny veszteség érte a szántóföldi kultúrát és az állatállományt. Bélának nagy elszántsággal kellett hozzálátnia a tatárdúlás okozta sebek begyógyításához. Intézkedett arról, hogy Geregye nembeli Pál fogjon hozzá a Dunától keletre eső, legtöbbet szenvedett országrész helyreállításához: számolja fel a rablóbandákat, gondoskodjon a szétfutott népesség összegyűjtéséről, nyissa meg a komoly erdélyi forrást jelentő erdélyi sóbányákat. A nyugati részen is súlyos gondokat okozott a megrendült közbiztonság. Rablólovagok jelentek meg, akik mindazt elvitték, ami a tatárjárás után még megmaradt.
Az újjáépítés részét képezte az országos telepítési program kidolgozása és véghezvitele. Az idegen bevándorlók zöme az idegen országokból érkezett. Közülük a legnagyobb számot azok a kunok tették ki, akik 1241-ben eltávoztak az országból. Visszatérésük 1245-46-ra tehető. A nomadizálást bizonyos mértékig biztosító Alföldön nyertek elhelyezést, ahol az átlagosnál nagyobb mértékű tatár pusztítás lehetőséget adott arra, hogy nagy üres térségeket szálljanak meg. Nem nagy létszámú jász csoportok érkezésével is számolhatunk. Szlávok és németek is települtek be. Nagyobb lendületet vett a románok beköltözése a Kárpát medence déli, délkeleti határaira. Béla a királyi birtokokon szabad telepes falvakat hozott létre. Új megyék alapjait vetette meg (Zólyom, Sáros, Bereg, Ugocsa). Az erdőispánságok északi és északkeleti sávjában 1242-70 között 18 város jött létre. A telepítés korábban elvileg királyi jog volt, most viszont újabb és újabb települések létrehozására és kiváltságolására ösztönözte Béla az egyházi és világi nagybirtokosokat. A magánbirtokokon is szabad telepes falvak jöttek létre.
 

 

A hadügyi reform:

 

Amikor Béla 1262-ben megerősítette az esztergomi érsekség kiváltságait, elvi igénnyel mondta ki: „Országunk nemesei alávethetik magukat szolgálatra, egyéb hadakozó nemesek módjára”. Ezzel a magánfamília, illetve a magánhadsereg törvényességét biztosította, hiszen ezek a nemesek döntő mértékben éppen a király fennhatósága alól kerültek a nagybirtok védelme alá.
Ugyanakkor a király több eszközt igénybe vett, hogy saját maga is tekintélyes haderő felett rendelkezzék. Első helyen a kunok említendők. A kunok visszacsábításának döntően hadászati okai voltak. A királynak égetően szüksége volt egy, csak tőle függő, nagy létszámú haderőre. A kun támogatást olyannyira fontosnak tartotta Béla, hogy elsőszülött fiát, Istvánt a kun fejedelem lányával, Erzsébettel jegyeztette el. 1247-ben Béla megállapodást kötött a johannita lovagrenddel. Elnyerték a Szörénységet, valamint az Olton túl fekvő Kunországot. A feltétel az volt, hogy várakat kötelesek építeni, gondoskodniuk kell a terület védelméről, és rájuk várt ezeknek a vidékeknek a betelepítése. Ez a tatár támadás szempontjából igen kritikus terület volt. Az akció azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a johanniták elhanyagolták kötelezettségeik teljesítését, és Béla 1260 előtt felbontotta a velük kötött szerződést.
Béla szintén létrehozta saját famíliáját, ebben különböző társadalmi állású emberek hadi szolgálataira számított, akik korszerű fegyverzettel rendelkező, páncélos fegyveresként szolgáltak neki.
 

 

Várépítések:

 

A hadászati reform sajátos vetületét a várépítések jelentik. A korszerűtlen földvárak kártyavárként omlottak össze a tatár támadáskor, az országban található jónéhány kővár eredményesen tudott védekezni, nem került tatár kézre. Adva volt a feladat: tényleges védelmet nyújtó kővárakat kell építtetni. Tradícionálisan is a királyé volt a várépítés joga. Az 1220-as évekig csak a király emelhetett várat, majd az Aranybullát követően bekapcsolódtak ebbe a magánosok is, de ehhez királyi engedélyt kellett kérniük.
A tatárjárás után még egy ideig Béla sok várat maga emeltetett, de hamarosan rá kellett jönnie, hogy a várépítés terhét meg kell osztania a társadalommal. Ebben partnere a világi nagybirtok lett. Béla uralkodásának vége felé mindinkább az előkelők tűntek ki várépítési kedvükkel.
A várral rendelkező nagybirtokosok egy része ekkor még a király feltétlen hívének számított. A várak viszonylag csekély számából adódóan éppen csak elkezdődött az a folyamat, amely egyre több vár egyre több nagybirtokos kezében történő összpontosításához vezetett. A várak egyre kevésbé stratégiai fontosságú helyeken épültek, s egyre kevésbé vállalhatták azt a feladatot, hogy veszély esetén nagyobb tömegű népességet fogadjanak be. A vár egyre inkább az uradalmi központ szerepét töltötte be, kiemelkedett a várúr hatalma alatt álló falvak közül, amelyek mint a vár tartozékai ellátták a várat. Az új típusú várak rendszerének kiépülése gyökeres átalakulást jelentett a határvédelemben. 1241-ben a nyugati határon álló földvárak még a király kezében voltak, 30 évvel később egy-egy határszakasz védelmét már egy-egy nagybirtokos család vagy nemzetség birtokában levő várak látták el.
Fontos szerepet játszottak Béla elképzelésében a megerősített városok. 1242 végén megalapította a Gréc hegyen új Zágrábot annak érdekében, hogy az ország ezen része a határ nyugalma érdekében megerősítve legyen. 1247-ben egy tatár támadás hírére indult el a budai vár építése. A várhegyen új típusú településforma született meg, az erődített település, ahol maga a város lett a vár.1249-ben a tatárok vissztértétől való félelem miatt Béla Esztergom népét a várba telepítette, s a vár falain belül részt biztosított a polgárságnak. Ugyanekkor intézkedett a székesfehérvári polgároknak a várban való elhelyezéséről.
 

 

A birtokpolitikai reform:

 

Újragondolást igényelt a tatárjárás előtti birtokvisszavételi politika, amely elidegenítette Bélától az egyháziakat és a világi előkelőket. Egyelőre szakított ezzel a gyakorlattal, és nagy lendülettel maga is birtokok adományozásába kezdett. Számos esetben a birtokadományozást katonai feltételhez, meghatározott számú katona kiállításához kötötte.
Közben hozzálátott a jogtalanul elfoglalt várföldek visszafoglalásához, és élete végéig nem mondott le a birtokrestaurációs politikáról.
 

 

Az államháztartási reform:
A XIII. század közepére egyértelművé vált, hogy a domaniális jövedelmek rendszeréhez való visszatérés nem járható út. Béla utat engedett a regále jövedelmeknek, de jól vette észre, hogy teljes egészében nem lehet arra építeni az ország bevételeit. Éppen ezért államháztartási reformja egyaránt számolt regále jogon és domaniális jellegű jövedelmekkel.
Béla jó minőségű pénzt veretett. Ennek következtében kiszorultak a magyarországi piacról mind a friesachi denárok, mind a veretlen ezüst. A pénzverés ugyan továbbra is kamarabérlet keretében folyt, de az ellenőrzés az esztergomi érseket illette meg. Az évenkénti pénzbeváltás azonban sértetlenül megmaradt. Egyedül Szlavóniában szűnt meg. A pénzügyi viszonyok normalizálása serkentőleg hatott a kereskedelemre. A vámok rendezésére az 1250-es években került sor. Mind az út-, mind a vásárvámok esetében a mennyiségi szempontok helyébe minőségiek kerültek, meghonosodott az értékvámolás. A vámfizetést az áru értékétől tették függővé. Béla nem törekedett a bevételek minden áron való növelésére, a társadalmi szempontoknak növelte alá a gazdaságiakat.

 

 

 

Az 1267. évi dekrétum:
1267 augusztusában Esztergomban Béla király, valamint az erdélyi és a szlavón herceg elé járultak „Magyarország összes nemesei, akiket királyi szervienseknek mondanak”, hogy tartsák meg őket a Szent Istvántól nyert szabadságukban. Mivel az uralkodó és fiai a bárókkal tartott tanácskozás eredményeképpen kéréseiket jogosnak találták, 10 cikkelyből álló törvényt adtak ki. A dekrétum elsősorban a nemes megjelölést kapott szerviensek panaszait kívánta orvosolni, nem egy helyen a korábbi szabadságokat újítva meg. A 10 cikkelyből 7 kapcsolatban áll az 1222. évi Aranybullával, mindössze 3 a teljesen új (2., 5., 10.). A cikkelyek azokat a sérelmeket teszik szóvá, amelyeket a nemesek a tatárjárás után szenvedtek el. Ezek IV. Béla tatárjárás utáni reformpolitikáját támadják: a telepítéseket, a városfejlesztést, a birtokpolitikai, valamint a kancelláriai reformot.
A dekrétum megtiltotta az uralkodónak, hogy nemeseket bírói ítélet nélkül elfogjon, vagy javaikat megkárosítsa (3.). Biztosította a nemesek szabad pártváltoztatását a király, illetve fiai között (4.). Intézkedett az elfoglalt nemesi földek visszaadásáról (5.). Az örökös nélkül elhalt nemesek birtokaihoz és javaihoz csak az uralkodó, valamint a bárók rendelkezése után lehetett nyúlni (6.). A nemesek külföldi hajáratba nem kényszeríthetők, csak ha önként akartak hadba vonulni. (7.). A hadjárat során elhunyt nemesek birtokai rokonságuknak maradjanak, a vásárolt és szerzett ingatlanok pedig azé legyenek, akinek az elhalt életében adományozni akarta (9.). A kancelláriai reformban testet öltött nemesi sérelmet orvosolt a törvény, amikor kimondta: „a nemesek ügyeit kérvény nélkül kell elintézni”. Szólt a dekrétum a vár-és udvarnokföldek visszaadásáról (2.), rendelkezett az augusztus 20-i székesfehérvári törvénynapok megtartásáról (8.), zárórészében pedig felhatalmazta az esztergomi érseket arra, hogy a nemesi szabadságot megszegő uralkodót egyházi fenyítékkel sújthassa.

 

 
 

 

vissza a címoldalra







tortenelemszoba.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!